Miért félünk a csendtől?
Itt a Balatonnál, amikor csak tehetem, bringára ülök és tekerek. Útközben viszont elég sokszor jönnek velem szembe olyan biciklisek, akiknek vagy a kormányán, vagy a nyakában ott lóg egy hordozható hangfal, és dől belőle a bömbölő „zaj”. Félreértés ne essék, én is imádom a zenét. De hiszem, hogy mindennek megvan a maga helye és ideje. Ez persze csak az én érdekes nézőpontom.
Sokszor elgondolkodtam már tekerés közben: vajon miért van ez? Minek kell ez a mesterséges zaj például az erdőbe vagy a tóparti nyugalomba?
Aztán most a kezembe került Gary Douglas A hely című könyve, és ez a részlet pontról pontra megvilágította nekem a lényeget:
„Letérek az útról néhány bozótos fűznél, ahol nyilván már mások is megálltak előttem, az elhaladásuk hulladékai olyanok, mint a törődés bizarr hiányának, és a szépség és csend ostoba semmibevételének testamentumai. Valószínűleg ezek ugyanazok a nagyszerű emberek, akik elmennek kempingezni az erdőbe, és magukkal viszik a zenelejátszó és sör kultúrájukat a csend vidékére, hogy eloszlassák a térűrt, hogy behatárolják az éberséget és elviselhetővé tegyék az élet hiányát.”
- részlet Gary M. Douglas A hely c. könyvéből
Ha kicsit a dolgok mögé nézünk, ez a néhány sor zseniálisan leírja, mi zajlik ilyenkor a mélyben:
1. A csend és a „térűr” eloszlatása
Modern világunkban sokan valósággal rettegnek az ingerszegény környezettől. Amikor kikapcsoljuk a zajt, a telefont, a zenét és a beszédet, beáll egyfajta „térűr” – egy hatalmas, tiszta, üres tér, ahol hirtelen megszűnnek a megawatts figyelemelterelések. A zenelejátszó (vagy a biciklire szerelt hangfal) pont azért kell, hogy ezt az ürességet mesterségesen elnyomja. Mert ha csend van, a háttérben hirtelen túl hangossá válnának a saját gondolatok, a megválaszolatlan kérdések vagy a belső elakadások.
2. Az „éberség behatárolása”
Az éberség számomra a tiszta jelenlétet, a teljes tudatosságot és a környezetünkre – na meg önmagunkra – való valódi ráhangolódást jelenti. Ha valaki ezt behatárolja, vagyis beszűkíti és letompítja, az valójában egy védekezési mechanizmus. A hangos zaj vagy a tompító eszközök tökéletes paravánok ahhoz, hogy lekapcsoljuk a magasabb szintű éberségünket, and megmaradjunk egy kényelmes, kontrollált buborékban, ahol nem kell megélni a pillanat valódi, nyers mélységét.
3. „Elviselhetővé tegyék az élet hiányát”
Számomra ez a mondat a legütősebb. Azt mutatja meg, amikor valaki nem igazán éli, csak túléli a mindennapokat. Amikor a létezésből hiányzik a valódi tartalom, a megélés, az öröm és a belső béke, akkor keletkezik egy belső üresség – az élet hiánya. Ezt a tátongó űrt próbálják sokan elviselhetővé tenni a felszínes pótcselekvésekkel és a mesterséges zajjal. Még akkor is, amikor a természet lágy ölén vagy a Balaton-parton elvileg pont a feltöltődés és a jelenlét lenne a cél.
Te megengeded magadnak a csendet, amikor kint vagy a természetben?
Mi változna, ha mernél csak úgy jelen lenni?